Lukács Csaba és Viki néni :

A 2007/2008 –as fiúknak az első hivatalos mérkőzései voltak a Dunaújvárosban rendezett Üstökös kupán. Talán ennek köszönhető, hogy az első mérkőzésen kicsit megilletődött játékkal sikerült simán kikapni a XVI. kerület csapatától. Az ÉKI második csapata ellen, már elmúlt az idegesség és kiélezett mérkőzésen sikerült döntetlent játszani. A napon harmadik mérkőzésünket a Dunaújvárossal játszottuk, itt szoros mérkőzésen újvárosi győzelem született.

Másnap rendezték az 5. helyért a helyosztót, itt megint későn ébredtünk, az ellenfél jelentősebb előnyt szerzett, amit a mérkőzés végéig csak csökkenteni sikerült.

Elégedettek lehetünk, hiszen az első meccs kivételével senki ellen nem volt alárendelt szerepünk. Bíztató a jövőre nézve, hogy a beteg Fekete Bálinttal kiegészülve jelentősen erősödik majd csapatunk.

A csapat tagjai:  Marek Renátó, Barki Lippa Péter, Csillag Péter, Andrási Erik, Lukács Ákos, Siró Máté, Varga Csaba, Csontos Rajmund, Vajda László, Mezei Dániel
IMG 7650