Kellner Máté : Tápiószelére 8-an érkeztünk a 2007-es korosztályban. Közülük

csak 3-an voltak 2007-esek, a többiek 2008-asok és 2009-esek. A Dabas ellen megilletődve játszottunk. A legtöbb gólt akkor kaptuk, amikor a cseresort fel kellett küldeni. Sajnos ők még játéktudásban messze vannak az idősebbektől. Nekik jó lenne, ha külön lehetne edzéslehetőségük, ezt azonban a teremhiány miatt nem tudjuk megoldani. Velük kapcsolatban annak nagyon örültem, hogy év elejéhez képest saját magukhoz képest fejlődtek. A játékot a Dabas nyerte 7-17-re. A Cegléd ellen hasonlóan játszottunk, mint az első mérkőzésen,  második félidőben pedig sikerült ismét kihozni a gyerekből azokat a játékelemeket, melyeket folyamatosan gyakorlunk. De ebből több kell! Ez Óbudán is így volt. Ebből látszik, hogy egy csapattal szemben sem tudnánk alárendelt szerepet játszani. Ha a gyerekeknek van önbizalmuk, és követik az utasításokat, a szurkolóink is örömmel követhetik a gyerekek játékát. Tehát van miért hetente 2, valakinek 3 edzésen is részt venni, hogy biztosítsuk számukra a fejlődést. A játék a Cegléd javára dőlt el, 10-20-ra. Érdemes megjegyezni, hogy ellenfeleinknél látható, hogy a kispadon 1 vagy 2 játékos ül, nálunk ez 4 vagy 5 mérkőzésenként. A szabályokhoz alkalmazkodva mindenkinek játszani kell a sorcserés szabályt alkalmazva. Rövidtávon ez nekünk ugyan hátrányt jelent, de később reményeink szerint több gyerekkel megszerettetve a kézilabdát eredményes lehet a munkánk. Köszönöm minden szülő segítségét, aki hétvégén a gyerekekkel eljött!

csapatkepszivacskellner